Az improvizáció nem kizárólag színpadi játék
– interjú Penke Bence szinkronszínésszel, a MOMENTÁN TÁRSULAT TAGJÁVAL
Az alábbi interjú a Károli Gáspár Református Egyetem lapjában, a Károli Magazinban jelent meg 2020 őszén. Az írást eredeti környezetében ide kattintva találod meg.
„Szinkronizál, focizik, egyetemre jár és néha zenél is” – ezzel a felütéssel kezdődik Penke Bence bemutatása színházi társulatának honlapján. A Károli szociológia szakos hallgatóját annak idején az egyik legfoglalkoztatottabb gyermekszínészként aposztrofálták hazai színházi berkeken belül. Hangját kölcsönözte többek közt a „Két pasi meg egy kicsi” szituációs komédia híres gyerekkarakterének, Jake-nek is, néhány éve pedig az egyre nagyobb ismeretségre szert tevő innovatív improvizációs színház, a Momentán Társulat oszlopos tagja. A színészt közvetlen beszélgetésre hívtuk a Nemzeti Múzeum kertjébe, a fűben ülve osztotta meg velünk gondolatait karrierjéről, sportról, zenéről, de a könnyedebb témák mellett az elmúlt hónapok nehézségeiről is szó esett.
» A fentebb is olvasható nyitómondat alapján rögtön körvonalazódik szerteágazó érdeklődési köröd, színes egyéniséged. Szépen sorban, ennek mentén faggatunk, ha nem bánod! Hogyan kerültél a színész– és szinkronszakma vérkeringésébe? Családi indíttatás áll a háttérben vagy már ilyen fiatalon tudtad, mit szeretnél csinálni?
Á, sokáig nem tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, nem voltam tudatos. Ovis kiskölyök voltam, amikor a nagyszüleim és óvónőim szóvá tették, hogy egészen értelmesen beszélek a koromhoz képest, és erre válaszként ellátogattunk egyszer a Friderikusz Sándor vezette „Gyerekszáj” című műsor castingjára. Ott megismertünk valakit, aki aztán egy másik válogatásra is elhívott: Vidnyánszky Attila a Pesti Magyar Színházban rendezett egy darabot, aminek kapcsán szükség volt egy gyerekszereplőre. Aztán innen is lett egy ismeretségünk, aki felhívta a figyelmünket Földessy Margit színi-sulijára, ahova ennek következtében kisiskolás koromtól egészen kilencedikes gimnazista koromig jártam – ez alapozta meg a színházakba, illetve a szinkronszínészet színfalai mögé való bejutást. 2003 óta szinkronizálok, legalábbis akkor volt az első nagyobb film, amiben ilyen módon közreműködtem, aztán éveken át dolgoztam TV-filmeken, voltak magyar mozifilmek és színházi szerepek is. A középiskola elejére – tehát úgy kilencedik-tizedik környékére – már teljesen eltűnni látszott a lelkesedésem, egyre nagyobb tehernek éreztem, hogy még este is színházba kell mennem ahelyett, hogy például kikapcsolódjak a többiekkel, barátokkal, osztálytársakkal. Felismertem, hogy a szinkron sokkal rugalmasabb a színháznál: kevesebb kötöttség, nincs szövegtanulás – akkor ezt az utat választottam, és csak később, mikor leérettségiztem és felvettek ide a Károlira, akkor jött szembe velem a jelenlegi társulatom egykori felhívása, miszerint junior tagokat kerestek. Így íveltem vissza a színészethez felnőttkoromra: egyetemistaként jelentkeztem, aztán ahogy mondani szokás, a többi már történelem! Azóta a Momentán Társulat tagja vagyok, és úgy érzem, nem is lehetnék ennél jobb helyen.
» Melyek voltak a legemlékezetesebb karakterek, akiknek hangodat kölcsönözted? Van kedvenced?
Nem lehet elmenni a „Két pasi, meg egy kicsi” amerikai szitkom Jake-je mellett, mert szerintem ma ez a legismertebb szinkronszerepem. Általában ezt hozom fel elsőként, mert ezt a legtöbben ismerik, de nem erre vagyok a legbüszkébb. Nagyon szeretem még – és ismertség szempontjából sem elhanyagolható – a „Miraculous: A Katicabogár és Fekete Macska kalandjai”. Ez a szerep simogató érzés a mindörökké gyermeki lelkemnek, hiszen szuperhősös, animációs, kicsit akció, kicsit fantasy, tizen – nyolc éves kor alatt szinte mindenki ismeri és imádja, úgyhogy ezzel könnyű vagánykodni a gimisek előtt! De most jöjjön tényleg a kedvencem: a „13 reasons why”, vagyis a „13 okom volt” magyar változatában én vagyok Justin. Azért ezt a szerepemet szerettem a legjobban, mert a sorozat nagyon figyelemre méltó és releváns témákat dolgoz fel, nagyon jó színészekkel, az én figurám pedig szerintem kiemelkedően az! Nagyon sok kihívást hordozott magában az a négy évad, amit végigszinkronizáltunk, és azért is ekkora élmény számomra, mert úgy érzem, hogy Orosz Ildikó szinkronrendezővel jól megugrottuk a feladatot.
» És a futball? Pusztán hobbi, rajongás vagy ezt is magas színvonalon űzöd? Csak a Manchester?
Többnek mondanám, mint hobbi, de inkább talán a rajongás a megfelelő kifejezés. Apukám világéletében focizott, tehát amióta az eszemet tudom, azóta folyamatosan voltak labdarúgós emlékeim, otthon a futball mindig is terítéken volt. Állandóan néztem, figyelemmel követtem a sportággal kapcsolatos aktualitásokat, mindig fociztam hobbi vagy félamatőr szinten – sőt, amikor a Károlira jöttem tanulni, már a gólyatáborban megkerestem azokat a diáktársaimat, akik a KRE Főnix egyetemi futball csapat impériumába tartoztak. Ezek után két és fél, vagy talán három éven át én lehettem a Főnixek csapatkapitánya, ami bitang jó érzés volt, azóta is büszkeséggel tölt el, ha erre gondolok, még ha félamatőr szintről, csupán egyetemi bajnokságokról is beszélünk. Tehát a foci meghatározó része az életemnek, nem csak a kedvenc csapatom meccseit nézem, élőben is járunk mérkőzésekre itthon és külföldön egyaránt. Nem nagyon van olyan hír a foci világában, ami engem elkerülne! És ha van rá sansz, hogy akárkikkel, akármilyen és akármennyi ideig focizzak, akkor biztosan megragadom a lehetőséget, hogy bőrt rúghassak. A kedvenc csapatom tényleg a Manchester United, de nem tudnám megmondani, hogyan kezdődött a velük kapcsolatos lelkesedés. Az első élményem az, hogy kisfiú koromban – négy-öt évesen – örülök otthon egy Manchester-győzelemnek – bizonyára sokszor hallottam a labdarúgóklub nevét. Az irántuk érzett rajongásom azóta sem csillapodott. Persze angyalföldi születésűként, büszke lokálpatriótaként a Vasas mellett sem mehetek el csendben, ebben a szezonban már minden hazai meccsen kint voltunk. Átkozzuk az eget, hogy nem engedték befejezni az NB II-t, illetve hogy feljusson idén a Vasas, de majd jövőre újult erővel leszünk ott. Vagyis jövőre feljutunk, és akkor majd két év múlva az NB I-et is megnyerjük!
» Egyetemre is jársz – ismerteti a rövid összefoglaló –, méghozzá ide hozzánk, a Károlira. Milyen szakon végzed a felsőfokú tanulmányaidat? Aktívan részt veszel a hallgatói közösségi életben?
Elmesélem, hiszen az egykori szaktársaim és tanáraim is javarészt tudják rólam, hogy gimnáziumban végig történelem és politológia szakra készültem. A felvételi idején szinte biztos voltam benne, hogy az általam megjelölt első vagy második helyre felvesznek, ezért számításaim szerint a harmadik helyre valami viccet is bejelölhettem volna. A Károlis töri szak nézegetésekor viszont rátaláltam a további képzések listájára, és jól hangzott a germanisztika-néderlandisztika, így hát meg is jelöltem harmadik helyen. Aztán úgy alakult, hogy az érettségire való felkészülés közben besokalltam a történelemtől – így történt, hogy bohó gondolatomnak, vagyis a félig-meddig viccből megjelölt harmadik helyes germanisztika-néderlandisztikának komolyabban is utánanéztem. „Holland kultúra, nyelvészet, egy új világ, hát akkor én jövök ide!” – gondoltam. Tehát tréfaként indult, de aztán egy sorrendváltoztatás eredményeképp komolyra fordult a dolog. Így jött a Károli – nappali tagozaton –, minorként pedig felvettem a színháztudományt, ami óriási öröm volt számomra. Olyannyira, hogy hollandosként is inkább a színháztudományra tekintettem főszakomként. Hollandon viszont volt egy olyan tárgy, amivel annyit csúsztam, hogy a negyedik évemben még egyszer ennyit kellett volna járjak, hogy eljuthassak egyáltalán az abszolválásig. Mint kiderült, egy nyelvet nem lehet úgy megtanulni, ha az ember nem jár be rendszeresen a nyelv-gyakokra. Ebben az időszakban a munka mellett nem igazán sikerült az időmenedzsment, úgyhogy végül egy „restart” mellett döntöttem: továbbra is ínyemre volt, hogy tanuljak, illetve egy diplomát is mindenképpen szerettem volna a magaménak tudni – a kapcsolódó tapasztalatok után viszont egyértelművé vált, hogy a levelező képzéseket kell monitoroznom. Diplomám a hollandszakos éveimről ennek értelmében nem lesz de hollandul viszonylag jól megtanultam. Minden, amit azon a szakon kaptam, magamban őrzöm, és nem zavar, hogy nincs róla papírom. Szóval mást választottam, és így utólag azt kell mondjam, igen jól álltak a csillagok, mert megtaláltam a szociológiát. Nagyszerű döntés volt letennem a voksom az említett tudomány mellett. Ugyanúgy, ahogy a Momentán Társulattal kapcsolatban
is mondtam, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, a tanulmányaim szempontjából is a Károlis levelező tanrendű szociológiával jártam a legjobban! Ez a szakválasztás a néhány évvel ezelőttivel ellenben teljesen tudatos elhatározáson alapult. Most kezdem majd szeptemberben a harmadévet, egy tanéves csúszásom már biztos, hogy lesz, de lényegesen jobban haladok a tanulmányi előmenetelemmel így, ebben a formában. Csodás érzés, mikor például úgy megyek be órára, hogy várom, mit fognak mondani,
illetve az is, mikor otthon, a felkészüléskor rábólintok a tanulnivalóra, hogy „úristen, de jó gondolat!”. Nagyon élvezem, az időbeosztásom elkészítése is leegyszerűsödött a levelező tanrendnek köszönhetően, illetve sokkal komfortosabban érzem magam a teljesítményem miatt is. Van egy elméletem, miszerint a világot az emberek irányítják és uralják, így aki megérti az embereket vagy az emberiséget, az megérti az egész világot. És ahhoz, hogy ez megtörténjen, kettő tudományhoz kell érteni: a szociológiához és a pszichológiához. Félsiker ezen az úton, hogy az szakterületem kapcsán, a Károlin olyanoktól tanulhatok, mint például Török Emőke tanárnő vagy Dupcsik Csaba tanár úr, a pszichológiát pedig – hál’ istennek – a Momentán Társulat „Fröccs” című előadása által fizetésért gyakorolhatom; a további tudást pedig Almási Kitti, Tari Annamária, Buda László és F. Várkonyi Zsuzsa írásainak olvasásával szívom magamba. A közösségi élet pedig lételemem, mikor elsőéves voltam, indíttatást éreztem, hogy minél jobban integrálódjak a „belső körökbe”, animátorrá váljak az egyetemi közösségen belül. A HÖK is vonzó közeg volt számomra, hiszen az átlagosnál extrovertáltabb ember vagyok, mindig is nyitott voltam az új emberek, a számomra új közegek iránt, kerestem azt, milyen pluszt lehet hozzátenni ahhoz, ami már rendelkezésre áll. Viszont azt is éreztem, hogy nagyon sok a más jellegű elfoglaltságom, és ha szerves része akarok lenni az egyetem belső magjának, akkor az sokkal több befektetett energiát igényel, „másodállást” pedig nem bírtam el – nem akartam alulmaradni, inkább úgy döntöttem, ebből a versenyből kiszállok.
» Azt írják rólad, néha zenélsz is. Milyen hangszerhez nyúlsz, ha muzikális kedvedben vagy? Sok fotón látni téged Ramones pólóban – ekkora kedvenc? Ebben a stílusban mozogsz otthonosan?
Úgy látszik, régen frissült a bemutatkozásom a Momentán honlapon! Persze a zene is meghatározó az életemben, de már sokkal kevesebbet foglalkozom vele, még ahhoz mérten is, mint amikor a bemutatkozó soraimat fogalmaztam, hát még ahhoz képest, amikor középiskolás voltam! Abban az időszakban, amikor magam is zenéltem tinédzserként, egyértelműen a punk, punkrock, és a pop-punk vonal ragadott magával, a Ramones számomra nem más, mint a „stílusteremtő atyák” bandája. Minden, ami ebben az egyszerű és pörgős stílusban utánuk jött, az belőlük táplálkozik, az általuk megteremtett műfajból gyökeredzik… Hát, ezt a vonalat szerettem akkor, meg valljuk be, ezt a legkönnyebb zenélni is, nem választottam magamnak nehéz műfajt: ha azt a négy akkordot megtanuljuk, akkor bárhogyan tudjuk váltogatni, variálni. Az én alapvető hangszerem a gitár volt, amit aztán lecseréltem basszusgitárra, és emellett anno még frontembereskedtem is a kis underground gimis együtteseimben. Nagyon szerettem zenélni, de ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy amit a zenéléstől vártam, bőven megkapom a Momentán Társulattól is. Egyszóval nem is zenész akartam lenni, hanem „rocksztár”, és nem is voltak meg bennem azok a tulajdonságok, amik egy jó zenész ismérvei, úgymint például a kitartás, a folytonos gyakorlási kényszer, az elkötelezettség. Félévente azért leülök otthon a gitáromon „prüntyögtetni”, és a Billboard Hot 100-ból olyan számokat játszok magamnak, amiket éppen hallgatok, szeretek, de ennyi. Viszont nem fordítottam teljesen hátat a zenének, mert az Ígéretes titánok nevű non-profit, magyar underground zenével foglalkozó portálon zene-blogger vagyok kedvtelésből. Négyfős szerkesztőségi csapatunk van, ezáltal úgy érzem, nem vagyok annyira távol egy korábbi szerelemtől, vagyis a zenétől, csak a másik oldalon tevékenykedem – ez talán jobban megy, ebben kompetensebb vagyok. Most viszont már egy picit elektronikusabb vonalra eveztem az általam kedvelt műfajok tekintetében – most a Bastille a legnagyobb kedvencem, és olyan szerencse ért, hogy a tavalyi Strand Fesztiválon interjút is volt lehetőségem készíteni velük.
» Sokan találkoztunk már veled a belvárosi Ó utcában, illetve nyaranta Kapolcson, a Művészetek Völgyében található bázisotokon is, a Momentán Udvarban. Mesélj az impró-színházról, a már sokat említett Momentán Társulatról is bővebben, kérlek!
Akkor felveszem a fonalat ott, ahol abbahagytam a beszélgetés kezdetekor. Szóval a Momentán Társulat csapata – akik jórészét a Földessy Margit színi-suliból már ismertem – kiírta, hogy 18 és 21 év közötti junior tagokat keres. Boldogan jelentkeztem, és azon nyolc ember közé választottak, akiket egy egyéves intenzív kurzuson „momentánosítottak”, tehát megtanították nekünk az impró alapjait, azt, ahogyan ők gondolkodnak róla, azokat a momentános trükköket, technikákat, amitől az improvizáció náluk működött, nálunk működik. Amikor letelt az egy év – ami természetesen junior előadásokat, úgynevezett szakmai gyakorlatokat is magában foglalt –, akkor a nyolc emberből négyünk kapta meg a lehetőséget arra, hogy a „nagyok” mellett csiszolgathassa a tudását, vagyis lehetőséget kaptunk bedolgozni magunkat a társulatba. Tulajdonképpen a 2015/2016-os, vagy még inkább a 2016/2017-es évadtól kezdve integrálódtam a társulathoz, ahol olyan előadásokat viszünk színpadra, amelyek nincsenek előre megírva. Nincs megbeszélve semmi, mindent az aktuális közönség ötletei inspirálnak, az előadások az improvizáció, illetve az interaktivitás különböző mértékének fényében eltérnek egymástól bizonyos kötöttségek keretein belül, de ami a pódiumon történik, az minden esetben színtiszta improvizáció. Ezáltal nem csak egy előadóművészeti formáról beszélünk, hanem egy életfilozófiáról, gondolkodásmódról, világnézetről, amit mindannyian képviselünk, tanulunk és tanítjuk is. Amit csinálunk a színpadon, az a civil életben is hasznos, hiszen a szabad gondolkodás, a szabad asszociáció szellemében alakul minden, egymásra vagyunk utalva, és előre nem tervezett dolgokat valósítunk meg. A kapcsolat köztünk, társulati tagok között több mint munkakapcsolat. Közhelyként is hangozhat, de tényleg a második családunkként funkcionál a csapat, illetve időnként vagy esetenként akár elsődleges családként is tud működni a közösség. Természetesen kicsik vagyunk a színház világában, de ennek megannyi előnye is van, a legfontosabb talán tényleg az, hogy minden a mi szánk íze
szerint tud alakulni.
» Mit jelent nektek Kapolcs?
Pont abban az évben, 2015 nyarán volt az első Momentán-udvar Kapolcson, amikor a mi juniorképzésünk is véget ért. Hallomásból tudom, hogy előtte a színtér Palya Beáé volt, aki rendszeresen, évről-évre meghívta a társulatunkat egy-két előadásra, aztán amikor Bea úgy érezte, hogy a Palya-udvar kifutott, a legenda szerint azzal a feltétellel adta vissza az udvart a szervezőknek, hogy a Momentán Társulat vegye birtokba helyette. Aztán lehet, hogy ezt már csak én költöm hozzá, és a valóságban csak egy kósza ajánlás történt, mindenesetre egy szó, mint száz, az énekesnővel nagyon jó kapcsolata volt a csapatnak, aminek ez a nyári birodalom lett a gyümölcse. Mindig július közepéig játszunk az Ó utcai kőszínházunkban, majd minden év július utolsó két hetét töltjük a Művészetek Völgyében, ami tulajdonképpen egy ünnep számunkra: ilyenkor átfordulunk a nyárba; hiszen az együtt töltött rendhagyó tíz nap után az augusztus mindig szabad hónap. A Művészetek Völgyében minden évben 500-600 ember előtt, tíz napon át tudjuk csinálni azt, amit a legjobban szeretünk. Ez az impró ünnepe számunkra, meg saját magunk ünneplése is, hatalmas élmény, ami idén sajnos kimarad. A kora őszi Völgyhétvégéken vigasztalódunk, aki ellátogat a Balaton-felvidéki programra szeptemberben, az velünk is találkozhat: szeptember 4-6. között biztosan Kapolcsra helyezzük át székhelyünket a társulattal.
» Hogyan teltek a tavaszi hónapok? Nagyon aktív életet élsz, hogy viselted a járvány és a veszélyhelyzet miatt kialakult új életformát? Miképp rendezte át a mindennapjaidat a pandémia? Milyen tapasztalataid vannak az online oktatás tekintetében?
Nagyon meglepő volt, ami történt, hirtelen jött a napi rutin kényszerű átírása. Furcsa volt megszokni annak a teljes ellentétét, hogy reggel nyolckor felkelek, kilenckor elindulok, este tízre hazaérek, útközben pedig Fornettin és egyéb péksütiken, rágcsákon élek. Ez a napirend egyik percről a másikra szűnt meg, ami riasztóan hatott eleinte, viszont izgalmas borzongással is együtt járt, hiszen – bármi rossz is történik ebben az időszakban, bárhogy is lábalunk ki belőle – történelmi jelentőségű időket van lehetőségünk átélni, és azért ezt nagyon izgalmas a saját bőrünkön megtapasztalni. Kellett néhány lassú hét, hogy úgy tudjak visszatekinteni a korábbi feszített tempóra és pörgésre, hogy ami volt, azért nagyon nem volt normális! Eztán jött a megnyugvás, amikor felfogtam, hogy nem tudok elkésni sehonnan, most véletlenül sem tudok összegabalyodni a sok egyeztetés, lebeszélt program és kötelesség között, hiszen egyszerűen nincs mit rászervezni semmire. Újra felfedeztem olyan dolgokat, amikre nem fordítottam elég figyelmet az elmúlt években – legyenek ezek hobbik, emberi kapcsolatok vagy épp az önmagammal való munka. Fontosnak tartom, és kérdés számomra, hogy mennyire sikerül majd tartani ezt az irányt, illetve mennyit tanulok belőle. Ami pedig a teljesen technikai és praktikus dolgokat jelenti, például a munkám, ami a megélhetésemet is biztosítja, az nem szól másról, minthogy sok ember egyszerre, egyidőben van egyhelyen. Pont ez volt a tilos – mi március 15-én lehúztuk a rolót, bezártunk, és kb. kétheti „válság-stábolás” meg „Úristen, mi lesz?” után elindítottuk a Momentán TV-t, amivel kerestük azokat a megoldásokat, hogy hogyan tudjuk online térbe ültetni a meglévő előadásainkat és projektjeinket. Tanulságos és izgalmas időszak van a hátunk mögött, ami új töltetet adott a társulatnak, de nagyon örülünk, hogy már a szabadtéri előadásaink is elindulhattak. A vírus sötét, nyirkos, nedves, szellőzetlen helyeken, telebeszélt környezetben terjed a legkönnyebben, ami egy szinkronstúdióra például tökéletesen ráillik, úgyhogy ebben a szegmensben is változás jellemezte a munkát: a legtöbb stúdió átállt az otthoni munkavégzésre, úgyhogy édesapám segítségével nekem is felépítettünk otthon egy kis kerti latrinára emlékeztető mini szinkronstúdiót, ahol az online sávszélességnek – és egyéb technikai megoldásoknak – köszönhetően a nappaliból tudtam felvenni HBO-s szerepeket. Érdekes volt. Én még kicsit félek abban a tekintetben, hogy nem igazán tudom eldönteni, mivel teszek jót vagy rosszat: maszkviselés, nyaralás, bulizás, közösségbe menni, nem menni? Amit engednek azt szabad-e? S amit szabad, az helyes? Fontolva haladó óvatosnak tartom magam, viszont igyekszem a saját kereteimen belül kihasználni a lehetőségeket. A távoktatás nálam maximálisan működött, az első időkben voltak kavarodások a sok program kapcsán: Microsoft Teams, Zoom, Skype – túl sok volt a lehetőség és eltérők az elvárások, tehát voltak apró zökkenők, de összességében gördülékenyen ment minden, és még jobban is éreztem magam, jóval komfortosabban ültem be egy-egy tanórára, könnyebb volt így minden.
» Mik a terveid a közeljövőben?
Rövidtávú, praktikus terveim vannak. Nekem most nagyon hiányzik az életemből egy fesztivál, tehát – ha megoldható – valahogy idén is szeretnék eljutni egy ilyen rendezvényre. Nagyon kíváncsian várom, hogy szeptemberben újra ki tudunk-e nyitni a színházzal, és ha igen, a tervek palettája bizonyára nőni fog. Ami jelenleg a fő fókuszt kapja, amire tényleg őszintén készülök, az az esküvőnk lesz, hiszen jövő májusban megházasodom. Ezek mozgatnak most, illetve van egy „morzsaszerű” projektem, ami nem más, mint minél több apró, de annál jelentősebb emlék, élmény, tapasztalat begyűjtése az elkövetkezendő hónapokban.
Zékány L. Rita
A fotón: bal oldalon Penke Bence látható Molnár Levente társaságában,a Művészetek Völgyében, Kapolcson. A fotót Csobay Bence készítette.